a hatodik

2008 július 14. | Szerző: Hopura |

 4 éve ismerem R-t.vagyis csak gondoltam, h ismerem.hát, most sikerült a félreismerés. igazi barátok voltunk. igen, múlt idő.

R egy német pasas.direkt nem írtam “férfi” jelzőt, hiszen, még mindig úgy gondolom, h férfi egyszerűen nem viselkedhet így, ahogyan R tett. szóval a rövid történet…megismerkedtünk egy munka kapcsán, angolul beszélgettünk sokat, mert én nem tudok németül, ő nem tud magyarul, így maradt az angol. sokat tanultam tőle, nagyon kedves, igazi uriembernek ismertem meg.minden nyáron itt volt hozzám közel, mentünk iszogatni, nappal jókat napoztunk, kaptam tőle nem egyszer ajándékot, meg ilyen finomságok, de akkor én már szerelmes voltam, mint utólag kiderült, mindhiába, de R-rel, tényleg csak szabad időnkben találkoztunk. és már az elején megbeszéltük és mindketten helyeseltük, h ne legyen ebből több, mivel R ősszel visszamegy Németországba és csak kora nyáron jön hozzánk. tudtam is tartani a távolságot, hiszen ott volt nekem B, de R kellett, mert egyéb rossz napjaimban vele mindent meg tudtam beszélni, átölelt és vígasztalt. ennyi.

alig vártam ezt a nyarat is.nincsen senkim…(kim is lehetne mindezek után….)és örültem neki, amikor írta, h jön. 1-2 nap múlva meg is hívott magához.iszogattunk, beszélgettünk, megbeszéltük az én gyenge lelkivilágomat, ő is sokat mesélt….és hát, nála aludtam. ölelt, csókolt, azt mondta, már várt erre és nagyon örül nekem. úgy éreztem kicsit forog velem a világ, mert boldog voltam. hazamentem, másnap dolgozni kellett, aztán teltek-múltak a napok. hívtam, h menjünk napozni, úszni egyet, vagy este valahová, de mindig kitért valamire hivatkozva.

ez történt már jó egy hete. vagy kettő. nem is tudom….azóta megtudtam, hogy hazament. és még csak annyit sem mondott, h “szia, hazamegyek” vagy valami. nem tartozik nekem beszámolóval, dehogy, de azt hiszem, ennyit elvártam tőle. mint egy baráttól.hát, nekem ő már nem barát.mert ha elveszett volna a telefonja, v bármi történt volna vele, a Föld alól is, de előkereshetett volna engem, h közölje legalább, h nem lesz többet.

nem tudok róla semmit. és nem mondom, h nem érdekel, mert megszerettem, mint egy barátot, de a csalódás megint utolért.egyszerűen nem hiszem el, h nekem mindig valakiben, valamiben csalódnom kelljen és bőgnöm, és szomorúnak lennem. miért kapom én mindezt?nem ezt adom és nem várok sokat cserébe.de semmit nem kapok, csak negatív dolgokat. elhagyást, nemtörődömséget, becsapást és végtelen magányt. űr van bennem, egyre nagyobb, amit félek, nem lehet betölteni. ezek a szomorúságot annyira belém ivódtak, hogy nem tudom, képtelen vagyok kitörölni őket.

Ady-nak van egy nagyon találó versfoszlánya:

“csak élni, mert kell,

csak élni, mert muszály,

de mit kezdjünk az életünkkel, ha fáj?”

 

remélem, jól írtam le, majd még megnézem.jóéjt.K.